Ő volt a legjobb barátom, a legkedvesebb pótbátyám és a legjobb védelmezőm. Ő volt a legjobb, és az enyém volt.
Lane retteg a hazatéréstől. Szeretett nagybátyja, Harry váratlanul meghalt, de Lane-nek meg kell küzdenie egy régi démonával is. Kale Hunttal gyermekkoruk óta a legjobb barátok, ám ez a kapcsolat sosem volt egyszerű. Lane miatta hagyta ott a családját és költözött New Yorkba. Fájt látnia, hogy Kale valaki mással boldog, másba szerelmes. Fájt, méghozzá iszonyúan. Tehát fogta a sátorfáját és mindent hátrahagyva új életet kezdett, teljesen elvágva magát a múltjától. Ám most, hogy visszatér, a régi érzések is előtörnek, mintha egy nap sem telt volna el a távozása óta. Az érzelmek mindent elborítanak, a tragédia pedig összehozza az embereket. Vajon Lane képes lesz-e megküzdeni a múltjával, a családjával, a veszteségekkel?
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 360 oldal
Fordította: Guti Eszter
Imádom a borítót! Ez volt az első gondoltam, amikor ezzel a könyvvel megismerkedtem. Hívogató, ugyanakkor sejtelmes. :)
Egy nap alatt kiolvastam a könyvet. DE el kell mondanom, hogy engem annyira nem nyűgözött le.
Megismerjük Lane-t, aki hat éve hátrahagyta Angliát és New-Yorkban él. Elmenekült a gondok elől, és úgy érezte, hogy a távolság segít neki felejteni. Ám, nagybátyja, Harry váratlan halála után haza kell mennie. Szembe kell néznie múltjának fájó pontjaival. Kale-lel, a fiúval, aki megbántotta. Levanderrel a legjobb barátnőjével és mindezek mellett a családjával.
A jelenetek felváltják egymást, egyszer a jelenben-egyszer a múltban vagyunk, így érteti meg az írónő a karakterek cselekedeteit, háttért kapunk, ezzel helyreillesztve pár részt a nagy kirakósból.
Ami az elején már nem tetszett, az Lane karaktere. Nem tudtam megszeretni, makacs, bonyolult karakter és néha kicsit sok volt belőle. Aztán jött Kale, akit szintén nem zártam a szívembe. Az a gond, hogy az alkohol és ő, ez a kettősség valahogy nem jött be. A lépései nem tetszettek, a döntései értelmetlenek voltak. ÉS, most nem azt mondom, hogy az egész nem tetszett. Mert nem erről van szó. Voltak olyan jelenetek, amikor a szívem szakadt meg, a sírás kerülgetett.
Az alaptörténet jó, de egy piros almának is lehet kukacos a belseje, és itt sajnos több üres alagutat találtam. 360 oldal a könyv, de úgy érzem, hogyha az írónő megerőltette volna magát, akkor ebből többet is ki lehetett volna hozni. Pörögtek az események, de túl gyorsan. A végével pedig szerintem nagyon elrontotta. Nem volt meg a varázs, nem éreztem azt, hogy igen ennek így kell lennie. Felépíthette volna a gyógyulását folyamatát mindkét félnek, de két fejezet alatt megoldotta. Nem azt mondom, hogy oldalakat zengjen a romantikáról, hanem...azt hiszem én többre számítottam. Nem hittem volna, hogy ennyivel lesz vége. Hogy hirtelen ENNYIRE könnyű lesz minden. Kissé összecsapottnak gondolom, mintha elfáradt volna az alkotó és úgy érezte késő éjjel, hogy oké, ennyi elég lesz.
Lehet valakinek elég, de nekem sajnos nem :(
Összességében:
Ma már alig lehet újat alkotni, éppen ezért inkább az írási stílus a fontos. Hogy hogyan hozza ki az író a történetből a legtöbbet. Milyen csavarokat, fordulatokat tesz bele. Hiszen ezzel tudjuk sajátunkká tenni. Nem rossz, de lehetett volna sokkal jobb, sokkal ütősebb. A legjobb jelenetek a testvéres beszélgetések és kiabálások voltak, ott valóban úgy éreztem, hogy minden tökéletes. Ezért nem értettem a többi részét...nem volt meg a a folytonosság, az állandó izgalom. Kíváncsi vagyok nagyon az írónő további könyveire, de ez sajnos nálam nem érte el a mércét. Sokkal többet vártam a fülszöveg alapján.
Kedvenc részletem:
"– Sok könyvet olvasok – vonogattam a vállam. – Olyanokat is, ami nem gyerekeknek való.
– Romantikus regényeket?
Bólintottam.
– Young adult könyveket, nem olyan nagyon szókimondóak, vagy ilyesmi.
Vagy legalábbis nem túl szókimondóak.
– Kétségem sincs afelől, hogy az ilyen regények miatt még jobban felzaklat Kale.
– Nem éppen – ráncoltam a homlokom. – Az biztos, hogy miattuk jobban szeretném, ha lenne már pasim. Szeretem olvasni mások „boldogan éltek, míg meg nem haltak" történeteit. Biztos jó lenne, ha nekem is lenne,aki szeretne.
– Én szeretlek! – vágta rá gyorsan a nagybátyám.
– Pasira gondoltam – forgattam a szemem. – A családi típusú szeretet az más.
– A családi típusú szeretet minden – pontosított Harry bácsi. – Ha bírod a családod szeretetét, bármit megtehetsz."
Értékelésem:
0 megjegyzés