A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté? Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak saját magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem elég okosan szeretjük őket, és így nem is tudjuk megvédeni őket se maguktól, se a világtól?
Kiadó: Athenaeum, Budapest, 2015
Oldalszám: 552. oldal
Az első könyvem Jodi Picoult-tól. A Facebookon egy molyos csoportban beszélt mindig drága barátnőm, Vivi Jodi könyveiről. Áradozott róla, így hát elolvastam. Két évvel ezelőtt. Egyszerűen imádtam, akkoriban ez volt az első olyan könyv, ami lelkileg megérintett.
Tavaly megkaptam ballagási ajándékként a barátnőmtől, így újraolvastam.
A történet nagyon jól van felépítve. Egyszerre lehetünk a jelenben, de múltban történt titkokra és fájdalmas dolgokra is fény derül. A brutális történet mellett a regényben szereplő románc egy kis enyhülést hoz a könyv színébe, de mégsem felejteti el a sok rosszat.
Ez a könyv valójában annak való, aki szeret elmélkedni a dolgokon, kivesézni azokat, megoldást találni a problémára. Annak szól, akik szeretik a kalandot, a nyomozást, a rejtélyt. Valójában csak ajánlani tudom, mert ellene nem tudok mit felhozni.
Ezt teszi egy jó könyv, igaz? Megváltoztat valamit az olvasóban. Hogy miután elolvastad már máshogyan nézz a világra.
Megrendítő volt, és ugyanolyan hatással volt rám, mint két évvel ezelőtt. Hogy történhetett ez? Miért tették ezt Peterrel? Miért nem tudták hagyni? Annyi, de annyi kérdés merül fel bennem. Kegyetlen egy olvasmány. És manapság egyre több Peterhez hasonló gyerek élhet így. Ki van mellettük? Ki vigyáz rájuk?
Nincsenek szavaim. Ha valamit, akkor ezt a könyvet kéne kötelezővé tenni az iskolákban! Azért, hogy legalább tudják, hogy az nem csupán „egy rossz szó” volt, nem „csak egy uzsonnásdoboz”. Talán felnyílna pár szem, hogy nem kell minden egyes percét megkeseríteni egy ártatlan gyereknek…..hiszen mit tett ellene? Ha nem bántott téged, akkor te miért bántod?
Azt kívánom, hogy bárcsak másképp érhetett volna véget ez az egész történet. Bárcsak tizenkilenc perc alatt más történt volna.
„A szeretet állítólag hegyeket mozgat meg, állítólag ez forgatja a világot, és ezen kívül más nem is kell nekünk, ahogy a Beatles mondja…”
Kedvenc karakter: Patrick
Értékelés:
Csakis!
0 megjegyzés