PROLÓGUS
Szerettem a munkám. Már kiskorom óta az volt az álmom, hogy életeket tudjak menteni. Édesanyám mesélte, hogy mindig egy játék sztetoszkóp lógott a nyakamban, amit még a templomba menet sem tudták rólam leszedni. Clara, a mi kis orvosunk- hallottam a családi összejöveteleken. De sosem bántam. A gyógyítás olyan volt számomra, mint a levegővétel. Segíteni akartam mindig, bármilyen mód is kellett hozzá.
Nagyon szerencsésnek éreztem magam. Lediplomáztam és férjhez mentem. Két csodálatos gyerek anyukája lettem. Úgy gondoltam hogy kivételes eset ez, hiszen nap, mint nap találkoztam olyan emberekkel, akiknek aligha adatik meg a közös, jó családi élet.
Mosollyal az arcomon értem be a kórházba. Lejelentettem magam, köszöntem Liznek, a recepciósnak és bementem az irodámba. Egy valamit megtanultam az évek során. Azt, hogy minden egyes nap egy újabb tiszta lap. Voltak idők mikor nagyon nehezen bírtam az eseteket. Most visszatekintve csak kiképzőhónapoknak hívnám.
Lucas 7 éves volt. Egy életvidám kissrác, akinél rákot diagnosztizáltak. Annyira közel került a szívemhez, hogy magánakcióba kezdtem és minden egyes éjjel azon gondolkoztam, miként tudnám megmenteni őt. A dolgozószoba tele papírokal és jelentésekkel, az a rengeteg kávé és a temérdek telefonhívás a legjobbakkal. Mégsem sikerült. Mark, a férjem próbált segíteni, de ezek nálam olyan dolgok voltak, amit saját magamban kellett lezárnom. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok mindenkit meggyógyítani. Vannak esetek, és sajnos lesznek is, amikor nem tudok beleavatkozni.
Csütörtöki nap volt, és éjszakás voltam. Lucas állapota a rosszabbnál is rosszabb volt. Szülei ott voltak fiúk utolsó lélegzetvételénél, ahogy én is. Támaszt kellett volna nekik nyújtanom, de olyan szinten összeestem belülről, hogy nem tudtam.
Sok mindent meg kellett tanulnom. Lábra állni azután, hogy tudatosult bennem, hogy már nem tehetek érte semmit. Megtanulni a veszteség után mosolyogva odamenni egy hét éves kisgyerekhez és közölni vele egy jó hírt. Hazamehet.
Ez sokkal több, mint egy hivatás.
2013. április 12.
Éjszakás voltam, és Nancy, az ügyeletes nővér éppen egy pohár kávét rakott az asztalomra, amikor a sürgősségi vonal megszólalt. “ Autóbaleset, 4 súlyos sérült, 3 kevésbé súlyos, égési sérülésesek, 20 perc és ott vagyunk. Készüljetek”
Amint bejött a három mentő és behozták Kate Ross-t, le kellett ülnöm egy percre, hogy magamhoz tudjak térni. Hogy történhetett ez meg? –kérdeztem magamtól. Ismertem Kate családját. Sokszor vacsoráztunk már együtt, Kate igazán csodálatos gyerek.
- Clara, gyere a 7-es műtőbe. Azonnal! – szólt Luke, felugrottam és mentem is a dolgomra.
Kilenc óra telt el. Nagyon hosszú éjszaka volt. Ellátták a sérülteket, akit műteni kellett megműtöttük. Bent ültem az intenzív osztályon, Kate mellett. Élet-halál között volt. Teste teli zúzódásokkal, törésekkel, égésekkel.
- Clara, itt vannak a szülők, kijönnél? – kérdezte az egyik nővér, én pedig követtem.
Marie és George aggódó arcát látva elfogott a félelem.
- Clara! Mi történt? Hogy van a lányunk? – kérdezte Marie szinte sírva.
Úgy éreztem, hogy ezt nem a váróban kell megbeszélnünk, így behívtam őket az irodámba.
- Marie, George. - néztem kettejükre. - Nagyon erősnek kell lennetek. Kate súlyos sérüléseket szerzett, törések, zúzódások, bevérzések. Mi mindent megtettünk, amit tudtunk, de ezen a héten dől el minden. Fel kell készülni a legrosszabbakra. Folyamatos megfigyelésben tartsuk, innentől már a szervezetén múlik minden.
Marie zokogásban tört ki.
- Túl fogja élni?
- Marie, nem tudok biztosat mondani. Jók az eredményei, de még várnunk kell. Türelmesnek kell lennünk, és nem szabad elveszteni a hitünket.
- És Tessa? A lány, aki vele volt. Ő hogy van?
- Tessa a másik szárnyba van, az ő szüleivel egy másik társam beszélt. Sajnos Kate nagyon rossz helyen ült az autóban.
- Bemehetünk hozzá? – kérdezte George hozzám fordulva.
Bólintottam majd a szobához vezettem őket. A gyermekeimre gondoltam - Jakere és Samanthara. Belehalnék, ha valami történne velük, vagy ha így kellene látnom őket. Rosséknak nagyon nagy kitartásra lesz szükségük.
Tetszett? Olvasnád tovább? :) Hagyj nyomot, írj hozzászólásba ;)
Nemsokára hozom az első fejezetet :)
2 megjegyzés
Alig várom, hogy legyen folytatása :)
VálaszTörlésIgen! Igen! Ki nem???? Nagyon jó!
VálaszTörlés