Ébredj, vár a világ
Néha azt hiszed nem lehet rosszabb. Jársz egy úton, és közben akadályokba ütközöl. Egyszer a csúcson, majd máskor a mélyben vagy. Azt hiszed nem lesz rosszabb? Dehogynem, viszont az aktuális problémád felérne abban a pillanatban a világ összes gondjával. Fiatalon még nem tudjuk reálisan felmérni a tetteink súlyát. Hibáztam? Hát tanulok belőle! Majd lesz jobb.
Vedd észre! Az évek múlnak és nem lesz idő hibázni.
Vedd észre! Az évek múlnak és nem lesz idő hibázni.
Nagyon szomjas vagyok. Csak erre tudtam gondolni, amint kinyitottam a szemem. A szám kiszáradt, alig tudtam megszólalni. Egy hófehér szobában voltam, egy ágyon fekve, és minden egyes csontom fájt. Feltérképezve a helyiséget eléggé borzalmasnak találtam. Sehol egy szín, egy árnyalat. Visszataszító. Gépek csipogtak körülöttem. Mit keresek én itt? Egy fehér köpenyes, fiatal hölgy lépett be az ajtón, kezében három vagy négy mappával.
- Szia Kate! Mrs. Robin vagyok az orvosod. Szólíts nyugodtan Claranak. Hogy érzed magad?
- Kérhetnék egy kis vizet? - suttogtam, és próbáltam feljebb ülni az ágyban.
A doktornő egy pillanat alatt odahozta nekem, amit kértem. Nagyon szimpatikus volt, szőke haját kontyba fésülte, vékony alakja volt, akár egy modellnek. Nem is értettem mit keres az egészségügynél. Amint a víz elérte a torkomat, egy kis életerőre kaptam.
- Ki az a Kate? - kérdeztem végre hangszálaimat működtetve. - És miért vagyok én itt?
Mrs. Robin megdöbbent a kérdésemen. Vadul lapozni kezdett, de látva az arcát nem talált semmit. Én lesokkolva néztem magamra, a belőlem kiálló csövekre, a kisasztalon heverő virágokra, képekre, üzenetekre.
- Hát te vagy, Kate! 21 éves egyetemista lány, aki Bostonban él... Nem emlékszel?
- Dehogynem - vágtam rá gyorsan. - Én…- , de nem jutott szembe semmi.
Kutatni akartam a fejemben, de semmi. Egy árva kép se jelent meg. Kate! Kate!
- Tudod, hogy hívják anyukádat? - kérdezte a doktornő, mire én az asztalon lévő képre néztem. Kezembe vettem.
- Ő itt anya - mutattam a barna hajú, mosolygós nőre, a neve viszont nem ugrott be. – De, kik a többiek?
Pánikba estem. Miért nem tudom, ki vagyok? Miért nem tudom kik ők? Miért nem emlékszem?
- Kate, kérlek nyugodj meg! Türelmedet kérem. Behívok egy nővért, aki segít egy kicsit összeszedni magad. Addig is felhívom a szüleidet.
- Rendben – mondtam és higgadt próbáltam maradni. Végülis mit tehetnék, ha azt sem tudom ki vagyok?
A doktornő kiment és helyette egy apróbb termetű, igazán aranyos lány jött be. Gyakornok nővér. Először kivett belőlem pár tűt, és csövet, aztán segített felállni. Borzalmas volt. Iszonyúan fájt, és mintha már évek óta nem mozgattam volna őket. Két lépés után sírva estem vissza az ágyra. Mi történt velem?
Mélyeket lélegeztem nehogy kiboruljak. Majd úgy is emlékezni fogok. Emlékeznem kell! El fognak mondani mindent. De mi van, ha elraboltak? Egyáltalán hol vagyok? Melyik kórházban? Lehet, hogy etetnek valami teljes hazugsággal. Gondolataim közepette hirtelen kettő aprócska ember viharzott be az ajtón. Körbeölelték sajgó lábaimat.
- Kate, Kate! Hát felébredtél - mondták egyszerre. - Anyaaa, Kate-et megcsókolta a herceg. Felébredt!
Az említett csendesen jött be az ajtón, kissé fáradtan. Szemei körül sötét karikák voltak.
- Gyerekek, itt nem futkorászunk! Engedjétek el a nővéreteket, biztosan nagyon kimerült. Menjetek ki, és szóljatok Jace-nek!
A két kis csöppség, elengedte a lábamat, és szorgosan anyjukhoz siettek, majd kimentek. Az ajtóban megpillantottam egy fiút. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan. Indulni akartam az ágyig, de nem volt mibe kapaszkodnom.
- Kéne egy kis segítség…- szóltam és a srác közelebb jött hozzám.
Ismerős illat csapta meg az orrom. Egy percre meginogtam, és Jace erőteljesen megtartott.
- Nem, nem akarom, ne érj hozzám! - mondtam, és megkapaszkodtam a falba.
- Kate, mi a baj?
- Nem tudom. Nem emlékszem rátok. Semmire nem emlékszem...Egyedül akarok lenni. Hagyjanak békén!
- Kate, minden rendben lesz – próbált anya megnyugtatni.
- Nem! Beszélni akarok az orvosommal! Ez nem maradhat így. Nem tudok semmire se gondolni. Nem emlékszem.. - fogtam a fejem. Tudatlan voltam. Akárki is voltam ezelőtt biztos nem szerettem az ilyen helyzeteket. Meg tudtam volna őrülni abban a pillanatban. Borzalmas volt.
- Szép napot Mrs. Ross, Jace! – Mrs. Robin pont jókor jött. - Szeretnék beszélni Kate-tel, ha lehet egy kicsit kint várakozzanak.
Anya, és a fiú elhagyták a kórtermet, én pedig összegömbölyödve még mindig a padlón ültem.
- Kate, meg kell nyugodnod. Ez árthat a szívednek, és ha nem lesz jobb a vérnyomásod kénytelen leszek beadni neked egy nyugtatót. Értesz engem?
- Jó. - Felálltam, ő pedig visszasegített az ágyhoz. - Magyarázzon el mindent. Tudni akarok mindent!
- Mint minden esetben, a tiédben is felmerült az emlékezetvesztés. Van, akiknél csak kisebb rész esik ki, van akiknél nagyobb. Ez nem egész életre szóló- szorította meg a kezem. - Vissza fognak térni az emlékeid, viszont időtartamot nem tudok mondani. Lehet évekbe fog telni, lehet csak hetekbe. Még bent kell maradnod a kórházban kivizsgálásokra, hátha azok többet mondanak. Segítenek az orvosaink, hogy szokd a helyzetet. Minél többet kell a családoddal lenned, mert az sokat segít. Vissza kell járnod vizsgálatokra, de ezt majd még megbeszéljük. A lényeg, hogy nem szabad depresszióba esned. Nagyon sokan szeretnek, és aggódnak érted. Tudom, hogy most mindenki ismeretlen számodra, de ők egész életedben melletted voltak. Fogadd el a segítségüket! – Várta a beleegyezésemet, a reakciómat. Próbáltam felfogni, amit Mrs. Robin mondott, de abban a pillanatban érthetetlen volt számomra. A pánik lassan felvette a harcot velem. Hirtelen éles fájdalom nyilallt a bal oldalamba.
- Fájdalmaid vannak?
Bólintottam.
- Szúr – lélegeztem mélyeket, de a fájdalom nem maradt abba. - Elég élesen.
- Gyenge a szíved Kate, vigyáznod kell magadra. Adok egy kis fájdalomcsillapítót. Bármi furcsát észlelsz, azonnal szólj valakinek!
Bólintottam ismét. Bármit megtettem volna, hogy a fájdalom megszűnjön. Beadta az injekciót, megtöltötte a poharamat vízzel, majd hozzám fordult.
- Nekem tovább kell mennem a többi betegemhez. Szólok a nővérnek, hogy maximum egy látogatót engedjen be.
- Köszönöm. - Lefeküdtem, és a szemeim lecsukódtak. Fel akartam ébredni ebből a rémálomból.
