Csodás Csütörtök! - avagy a két várva várt Könyvmolyképzős könyv !
- október 05, 2017
- By Bree
- 0 Comments
Nézegettem ma a Molyt és majdnem felsikoltottam, amikor láttam, hogy két olyan könyvet raknak fel kívánságlistára a figyelőim, amiket én is imádok és nagyon várok. ❤
Colleen Hoover: Velünk véget ér
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!
Elle Kennedy: The Score- A pont
A srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz…
Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával.
De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani.
Dean mindig megszerzi, amit akar. Csajokat, jó jegyeket, népszerűséget, csajokat… Igazi szívtipró, akinek egy lány sem mond nemet. Kivéve Allie-t. A belevaló csaj egyetlen éjszaka alatt fenekestül felforgatja a srác életét, majd kijelenti, hogy legyenek csak barátok. Na, azt már nem! Ennek csak akkor lehet vége, ha Dean úgy akarja. A srác minden csáberejét beveti, de amikor történik pár hatalmas változás az életében, fokozatosan rájön, hogy nemcsak a gólok számítanak… hanem a szerelem is.
Colleen Hoover könyvei eddig nem okoztak csalódást, és alig várom, hogy ezt is megszerezzem elolvassam, hogy összetörje a szívem, a lelkem, majd szépen felépítse <3
Elle Kennedyt pedig imádom. Most olvasom újra a sorozatát és egyszerűen oda-vissza vagyok a könyveiért. Vicces, szórakoztató és emellett tele van érzelmekkel.
Várom várom várom! Micsoda egy év végének nézünk elébe...csupa jó könyv ❤
0 megjegyzés