R. Kelényi Angelika - Az ártatlan #2 : Bűnös örömök városa
- október 21, 2017
- By Bree
- 0 Comments
1610-ben, egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.
Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?
R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.
Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 448 oldal
Először is szeretném megköszönni Angelikának és az Álomgyár kiadónak a recenziós példányt!
Nem is tudom hol kezdjem. Körülbelül fél órája fejeztem be a regényt, aztán még a kezembe vettem, lapozgattam és képtelen vagyok most megválni tőle. Flóra és Mariani története messze a legjobb történelmi regény, amit valaha olvastam. Angelika, le a kalappal! Felülmúlta minden várakozásomat.
"- Hol az a merev, elutasító leány, akit Csejtén megismertem?"
A sok rossz emléket, a múlt nyomait hátrahagyva Fabricius Flóra és Lorenzo Mariani útja Velencébe vezet. Bűnös örömök városa. Egyszerűen zseniális az alcím választása. Az átlag ember mit gondol Velencéről? Először a karnevál, a pompázó város, a gondolák jutnak eszünkbe, nem? Mit tudhatunk, mi 21. századi emberek? Mi rejtőzik az ártatlannak tűnő szavak mögött?
Amikor ma délután elkezdtem olvasni, nem gondoltam volna, hogy be is fejezem. De ezt máshogy nem is érdemes elkezdeni. Az első fejezet annyira elmélyített, hogy azonnal Flóra helyébe tudtam képzelni magam. Imádtam a leírásokat, az érzelmek kimutatását. Azonnal beszippantott Velence csodás bűvköre, Mariani humora, csókjai...a titkok és a veszély. Mit ne mondjak? Imádom az ilyen történeteket. Számomra ezek azok, amik tényleg díjat érdemelnének! Előveszed, kiolvasod, kizárod a külvilágot, csak te vagy és a könyv.
Az Ártatlan első része után szinte azonnal akartam a folytatást, annyira örültem, hogy végre én is eljuthattam a könyvbemutatóra és első közt kaparinthattam meg a könyvet. A héten újraolvastam az első részt, hogy kellően időt utazzak, hiányzott már az 1600-as évek romantikus sztorija Angelika stílusával körbeölelve.
Az írónő olyan jól forgatta a lapokat, és úgy osztotta ki a kártyákat, hogy esélyünk se legyen kideríteni, ki is a gyilkos. Egészen a mű végéig fenntartja a kíváncsiságunkat és ismét elérte, hogy egy pillanatra se rakjam le a könyvet. Elképesztő módon adja át az akkori társadalmi viszonyokat, és megdöbbentő, hogy mennyire nem az semmi, aminek látszik. Féltem bízni az emberekben, mert voltak olyan pillanatok és cselekedetek, amik néha kibillentették a mérleget a másik oldalára.
A szereplők felépítése és az egész történet fantasztikus precizitást hagyott maga után, mint egy film úgy forgott le a fejemben. Az utolsó jelenetek pedig...hát azt hittem George R. R. Martinnál megszoktam a brutalitást, de úgy látszik még edződnöm kell. Megdöbbentem, és első olvasásra nem is hittem a szememnek. Nemcsak Flóra, de Angelika is merészebb vizekre evezett.
Főszereplő hölgyünk karaktere nagyot nőtt a szememben, egy igazi bátor nőt ismertem meg a regény olvasása során, aki nem fél senkitől, csak a háta mögé lopakodó Lorenzotól :D Nagyon sokat nevettem, pirultam el és azt kell, hogy mondjam szerelmes lettem. Marianiba, a történetbe, Velencébe.
Csodálatos! Elképesztő! Zseniális!
A történet izgalmas, fordulatos. Letehetetlen. Tökéletesen felépített karakterekkel, óriási csattanóval a végén!
Történelmi romantikus rajongóknak KÖTELEZŐ olvasmány, de emellett ajánlom mindenkinek, hiszen ennek a könyvnek az elolvasása után csak jó élményekkel gazdagodsz!
Kedvenc idézetek:
"– A bosszú hidegen a legédesebb…- suttogtam, és megcsókoltam a nyakát a füle mellett."
"– Oly felszabadult minden karneváli éj, mintha a felelősséget, az elvárásokat, a félelmet, szemérmet és álszemérmet elmosná a tenger. Ilyenkor mindenki azt teszi, amit az érzékei diktálnak. Nincsenek szabályok, nincsenek erkölcsi fenntartások, csak vidámság, szórakozás, szerelem."
"– Arra nem kíváncsi láttam-e meztelenül kegyedet?
– Nem! Kegyelmed nem lehet ennyire szemérmetlen! – kiáltottam fel mérgesen. – Meglesett?
– Nincs férfi ezen a világon, aki kihagyta volna ezt a lehetőséget, hölgyem."
"– Hölgyem, üdvözlöm az első vívóóráján – hallottam a hátam mögül, mire gyorsan megfordultam. A férfi, kezében két hosszú karddal meghajolt felém, majd folytatta: – Ez itt egy kard – mutatta fel a fegyvert, mire elmosolyodtam."
"– Sejtettem, hogy a hűvös külső mögött egy vulkán lakozik, de ezt a tüzet azért nem feltételeztem. – Hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Hagyja abba, kegyelmed, különben felpofozom! – mondtam folytott, fenyegető hangon, erre felnevetett.
– Mondom én, hogy tüzes, mint egy sárló kanca!
– Sárló kanca? Kegyelmednek elment az esze! Hogy hasonlíthat egy sárló kancához?
– A sárló kancák gyönyörűek. Képzeljen el egy almásderes, karcsú kancát és egy fekete csődört…
– Kegyelmed lenne a fekete csődör? Most már biztos, hogy megbolondult."
"A szívem gyors dobogásba kezdett, s a kezem megremegett. Magam sem értem honnan vettem a bátorságot, de hozzáléptem, karomat a nyaka köré fontam, hozzásimultam és szenvedélyesen megcsókoltam. Soha életemben nem csókoltam meg még senkit."
Értékelés:
0 megjegyzés