Tavasz. Húsvét. Játsszunk!

Sziasztok! 

Immár a mai nappal sokaknak elkezdődött a párnapos szünet, amit mindenki saját maga módján használ ki. 

Ma takarítás és sütés-főzés közben elgondolkodtam azon, hogy nálunk a családban hogyan is telt el a húsvét. Mit szoktunk csinálni...de aztán rájöttem, hogy annyi minden változott az életem során, hogy mindig minden évben máshogy volt ez. Egy nagyon kedves emlékem viszont körülbelül 12-13 éve történt. Ilyenkor még a szüleim együtt éltek. Anyával és a mamámmal egész nap csak takarítottunk, főtt a sonka és a tojás, hús is a sütőbe. A házi tormát már elkészítettük pár héttel húsvét előtt. Pénteken elmentünk a misére. Szombaton pedig családi szinten a körmenetre. Húsvét napján mint mindig tojáskeresgéléssel indult a nap. Az öcsém és az unokahúgom is elég kicsi volt még, az egész kertet bejártuk mire mindent felleltünk. Utána megebédeltünk és mentünk a rokonokhoz.
Húsvét hétfőn pedig kora reggel a családunk férfitagjai szódásszifonnal és jó pár vödör vízzel keltettek fel minket. Elég vicces, de mindig mosolyogva gondolok vissza arra az évre. Minden olyan egyszerűnek tűnt :) 

Szóval...a kérdésem egyszerű. Ti hogyan/mivel töltitek az idei húsvétot? Vagy van esetleg egy olyan emléketek ezzel az ünneppel kapcsolatban, amire boldogan emlékeztek vissza? 

Írjátok meg nekem hozzászólásba, és a hozzászólók közül kisorsolok két embert, akit egy Tavaszi-húsvéti könyvjelzőcsomaggal lepek meg :) (könyvjelzők, személyre szabott ajándék, édesség) 

A játék 2017. április 21. péntek éjfélig tart :)
Sorsolás vasárnap :) 

Kellemes Ünnepeket és Jó Pihenést Mindenkinek! 


Ölelés,

Bree

You Might Also Like

18 megjegyzés

  1. Drága Breem!

    Mi általában azzal töltjük az ünnepet, hogy együtt vagyunk, sütünk-főzünk, ahogy ezt te is említetted, és tényleg, csak úgy együtt vagyunk, és együtt csinálunk bármit. Ekkor előkerülnek a társasok, néhány film, popcorn, aztán meg általában anya és én nekiállunk tojást festeni meg vasárnap este elkészíteni a másnapi reggelit egy egész hadseregnek, mivel valahogy várni kell a locsolókat, nem igaz?
    Az emlék... Azt hiszem, még mindig érzem magamon a tavalyi kölnizuhatagot.

    Pusszancs:
    Barby

    VálaszTörlés
  2. Kedves Bree!
    Az idei húsvét nagy része pihenéssel fog telni. A férjem külföldon dolgozik és elég kevés időt tudunk együtt tölteni itthon, kettesben. De most az ünnepekre haza tudott jönni, így kihasználva ezt a kis időt, amíg itthon van, élvezzük egymás társaságát.
    Amire boldogan emlékszem vissza a húsvétból, az az, amikor a kicsi öcsémet húsvét hétfőn bicajjal furikáztam locsolni. Reggel korán útra keltünk, az öcsém felpattant a vázra, én hajtottam. Elvittem az előre megbeszélt helyekre, ahol locsolni akart. Jó volt mert kb délre, amire végeztünk egy szatyor édességgel értünk haza, amiből mindig részesültem én is.
    Köszönöm a lehetőséget!
    Kellemes húsvéti ünnepet kívánok! :-)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Bree! Nálunk az idei húsvét más lesz, mint eddig. A férjem dolgozik mindkét nap, így a két fiammal leszek itthol. Nálunk a locsolkódás már holnap le lesz tudva :) Egyébként konyhaátalakítás folyik nálunk éppen. Kellemes ünnepeket neked!!! Üdv:Gina

    VálaszTörlés
  4. Kedves Bree!
    Nálunk Húsvét előtt mindig az az első, hogy nagytakarítás. A ház minden sarka és darabja csillog-villogjon. Utána jön a nagy volumenű sütés-főzés, háromféle süti minimum, természetesen a sonka, tojás, kolbász és a sárga túró is felszolgálva várja a vendégeket. Közös ebéd után beszélgetünk és pihenünk. Hétfőn általában csak a családtagok locsolnak meg, néha landolt a fejemen egy pohár víz, kiskoromban pedig a sok pacsulitól bűzlött a hajam :).
    Köszönöm szépen a lehetőséget! :)
    Kellemes Ünnepeket kívánok Nektek :) ❤

    VálaszTörlés
  5. Kedves Bree!
    Nálunk Húsvét előtt mindig az az első, hogy nagytakarítás. A ház minden sarka és darabja csillog-villogjon. Utána jön a nagy volumenű sütés-főzés, háromféle süti minimum, természetesen a sonka, tojás, kolbász és a sárga túró is felszolgálva várja a vendégeket. Közös ebéd után beszélgetünk és pihenünk. Hétfőn általában csak a családtagok locsolnak meg, néha landolt a fejemen egy pohár víz, kiskoromban pedig a sok pacsulitól bűzlött a hajam :).
    Köszönöm szépen a lehetőséget! :)
    Kellemes Ünnepeket kívánok Nektek :) ❤

    VálaszTörlés
  6. Mivel a párom vendéglátós, így nálunk minden ünnep előbb van. (Nagyböjt ide vagy oda, ha együtt akarunk lenni, előre kell hozni az ünnepet.) Úgyhogy mi már tegnap megfőztük a sonkát, tojást. Festettünk tojást (hagyományosan főtt tojást tojásfestékkel, és hungarocell tojásformákat is vettünk - a kicsiket ahogy épp sikerült hirtelen jött mintákkal, a nagyobbakat pedig minion mintásra a Gru-ból), holnap pedig ezekből reggel összerakjuk a tojásfát (mert elfeljtettem gombostűt venni). :D Vasárnap nagy családi ebéd lesz (fél 11-kor, mert ugye a szakács megy fél 12-re dolgozni estig). Hétfőn meg menekülés a locsolók elől, majd jól úgy teszek, mint aki nincs itthon. :)

    VálaszTörlés
  7. Szia! Ez jó kérdés:D

    Először is, mi a szokásos teendőket csináljuk ilyenkor: nagymamát meglátogatjuk, jönnek locsolkodók:D

    Másodszor van egy kedves és vicces emlékem pont tavaly volt ez. Várom barátomat, hogy jöjjön hozzám. Csenget, én kinyitom és egy üveg vízzel leöntött:D Én meg csak ott álltam és kissé meglepett, hogy így kinyitom az ajtót és leöntött vízzel:D De vicces volt:D

    Köszönöm a lehetőséget és a játékot!
    További Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Neked! :)

    H.Kata :)

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Én az elkövetkezendő napokat sütéssel-főzéssel fogom tölteni.A nagytakarításba,majd csak húsvét után fogok bele.
    Az ünnepnapok alatt pedig "kulturálódom" a tv előtt.
    Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Én kimaradok ebből az egész húsvéti őrületből, mint minden évben.
    Ezeket a tipikus húsvéti ételeket (sonka, tojás, torma) a betegségem miatt sajnos nem ehetem, a locsolkodást mindig is kínosnak éreztem, így ahogy mindig, idén is bekuckózok néhány könyvvel, ennél jobb programot keresve sem lehetne találni :)
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  10. Szia :)
    Húsvétkor mindig együtt van a család :) ilyenkor mindig előkerülnek a régi, gyerekkori emlékek. Rengeteg finom ételt készítünk ilyenkor :)
    Üdv:Adri

    VálaszTörlés
  11. Szia! :)

    Minden évben összeül a család ilyenkor és együtt főzünk, vagy épp csak régi emlékeket idézünk fel. Csak együtt vagyunk, és ez a lényeg.

    A legszebb emlékemkor, ami húsvéthoz köt, talán 8 éves lehettem. Ahogy minden évben azóta is, a húsvéti istentiszteletről jöttünk. Az anyukám,az akkor 6 éves húgom és persze én. A nagynénémmel szinte egyszerre érkeztünk meg a kapunkhoz, és akkor megláttunk egy csokitojást a fűbe. És még messzebb egy másikat. Majd jött a harmadik, negyedik... és szép sorjában kezdetét vette a kincsvadászat :)
    Számomra ez a legszebb emlék az ünnephez kapcsolódóan.

    Illetve, nálunk hagyományt képez a tojás "batikolás" :) Vöröshagyma levelet forralunk a vízben és ebbe eresztjük a tojásokat. Újabban lilahagyma héjat hasznosítunk. A lila héj szép bordós színt eredményez, míg a vörös barnás, vöröses színt ad. Na, de miért is batikolunk? A tojásokra erősítünk (többnyire) ibolyákat és ha így főzzük meg a tojásokat, mikor levesszük a növényeket gyönyörű szépen ott marad a helyük nyoma.

    A locsolásból inkább kimaradok. De sajnos *NAGY sóhaj* minden évben valahogy löttyen rám ezeken a hétfőkön víz. Legyen szó édesanyám hecceléseiről, a szomszédgyerekek "illatos" kölnijeiről vagy a férfi családtagjaim meglepett feltűnéséről.

    Kellemes ünnepeket kívánok! :) ♥
    Alessana♥

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Én ma délután 1kor másztam ki az ágyból (tegnap koncerten voltam). Ma nem csinálok sokat, gépezek, olvasok, filmet nézek stb. Holnap igyekszem elbujkálni a locsolók elől, ha minden jól megy, megnézzük a Kincsemet. Semmi extra, nincs rokonlátogatás se.
    Kellemes ünnepeket :)
    Flóra

    VálaszTörlés
  13. Kedves Bree!
    Már el is telt az ünnep. Sok volt a teendő. Sonka- és tojásfőzés, sütemény készítés, piros tojás festés a locsolkodók részére, készülni meglepetéssel a gyerekeknek (nyuszi által írt levél, ajándékok elrejtése. Szuper négy nap volt! 😁
    Anett

    VálaszTörlés
  14. Kedves Bree!

    Nekem van két fiam, szóval mi tartjuk a hagyományt, hogy ők elmennek az apjukkal locsolkodni, én pedig itthon várom a locsolókat. Idén már a kisebb fiam is mondott verset, de nem volt kedve a Zöld erdőben jártamot mondani, így mindenkinek a Süss fel Napot vagy a Bújj, bújj zöld ágat énekelte el. Délután meg mikor haza szoktak érni mindig elmegyünk kirándulni, ez idén sem volt másképp :)
    Tegnap csaptunk egy nagy grillezést, mivel vége a böjtnek :D na, nem mintha tartottuk volna, de jó volt erre fogni :D előtte persze takarítás ezerrel, hogy azért mégiscsak szép legyen a ház :)

    Legyen szép estéd,
    Dorka :)

    VálaszTörlés
  15. Kedves Bree!

    Nálunk leginkább a pihenésről szólt a Húsvét. Bár azért volt hatalmas kajamaraton, ráadásként torta (mert húsvéthétfőn volt a szülinapom).

    Köszönöm a lehetőséget :)

    Üdv.: Mesi

    VálaszTörlés
  16. Szia Bree!

    Nálunk úgy telt a húsvét, hogy vasárnap a nagyszüleimnél voltunk, ebédre; hétfőn meg vártuk a locsolkodókat. A mai évben ez egy kicsit eltért e megszokottól, mert a párom is itt volt. Tőle kaptam a nyakamba egy "kis" vizet is.
    Összességében ilyenkor összeül nálunk az egész család, és együtt vagyunk.

    Legyen szép napod,
    Edit

    VálaszTörlés
  17. Kedves Bree,

    Nálunk már nagy készülődés van Húsvét előtt is. Lelkileg is, görögkatolikusok vagyunk így próbálunk a nagyböjtben minden, ebben az időszakban tartott szertartásra elmenni, például a nagyhét eseményei már nagycsütörtökön elkezdődnek, nagy pénteken sírbatételi vecsernye, nagyszombaton feltámadási körmenet és persze Hústvét vasárnap az ünnepi liturgia, csak hogy néhányat kiemeljek. Nagypénteken például szigorú böjt van, amit be is tartunk, ez azt jelenti, hogy semmilyen állati eredetű ételt nem veszünk magunkhoz.
    A Húsvét a legnagyobb katolikus ünnep, és természetesen a család is összejön ilyenkor. A megszentelt pászkát reggelizzük-ebédeljük. Ez általában kalács, sonka, kolbász, tojás, bor, zöldségek, sárgatúró-ez utóbbit a Kelet-Magyaroszágon élők, vagy ott felnövők ismerik, tej és tojás van cukorral összefőzve.
    Nálunk ünnepléssel és családi programokkal telik a Húsvét minden évben és persze Húsvét hétfőn a locsolkodás sem marad el és tojás festés sem előtte.

    Szép napot,
    Kvárta Zsuzsi :)

    VálaszTörlés
  18. Kedves Bree!
    Húsvétkor ellátogatunk a rokonokhoz, vagy ők jönnek hozzánk vendégségbe. Összeül a család,eszünk egy jót beszélgetünk. Előtte már elkészültek a festett tojások és az elmaradhatatlan sonka.

    VálaszTörlés