"Szerettem volna megmutatni, hogy mi minden történhet épp csak néhány lépésre az életünktől, a házban vagy az utcában, ahol élünk."- interjú Tóth Bertók Eszterrel


Nemrég elolvastam egy ifjú szerző könyvét, az "Amolyan lépcsőházi szerelmes" című romantikus regényt az Álomgyár kiadó jóvoltából. A könyv egy különleges, egyedi módon mutatja be a szerelmet. Az értékelésemet itt olvashatjátok róla. 
Eszter elvállalta, hogy válaszol pár kérdésemre, a mai bejegyzés róla és a könyvről szól. 

Milyen érzés volt, amikor a kezedben tarthattad életed első könyvét?
Amikor először a kezembe vettem, fel sem fogtam, hogy a saját könyvemet szorongatom. Úgy lapozgattam, mint egy könyvesboltban vásárolt kötetet. Aztán, mikor megszagoltam – ahogy minden új szerzeményt –, tudatosult bennem, hogy „ez az én munkám, a könyv, amit annyira szerettem volna már nyomtatásban látni”. Összeszorult a gyomrom, nagyon boldog voltam.

Mindig is írónő szerettél volna lenni?
Sokáig hivatásos néptáncos szerettem volna lenni, de a térdem nem értett egyet a dologgal, így több mint tíz év tánc után másik pályát választottam. A Pécsi Tudományegyetem Filmelmélet és filmtörténet szakára jelentkeztem, ott kezdtem el úgy igazából írni, leginkább filmkritikákat. Már akkor éreztem, hogy szeretem az írást, ezért a mesterképzés után jelentkeztem Petőcz András szépíró kurzusára, ahol folyamatosan írtunk, s meg is osztottuk egymással a műveket és a velük kapcsolatos véleményünket. Tulajdonképpen ez a kurzus adta meg az utolsó lökést: rájöttem, hogy akkor vagyok igazán önmagam, mikor írok.

Honnan jött az ötlet, hogy ezt a szerelmet ilyen módon mutatod be a könyvben?
Magától értetődő volt, hogy nem csupán a szerelemről akarok mesélni. Azért is lett a könyv amolyan szerelmes: bár egy furcsa párkapcsolat alkotja a fő motívumot, fontos szerepet kap sok más személy és tényező is. Például a kábítószer-függőség vagy a családon belüli erőszak. Szerettem volna megmutatni, hogy mi minden történhet épp csak néhány lépésre az életünktől, a házban vagy az utcában, ahol élünk. Ezek pedig meghatároznak minket: hiszen minden apró dolog szerepet játszik abban, milyen emberek leszünk, tudunk-e boldogan élni. Ezt szerettem volna megfogalmazni a könyvben.

A szereplőid mind kitalált személyek vagy kötöd egy-egy emberhez az életedben?
Ha azt mondanám, hogy egytől egyig kitalált szereplők, nem mondanék igazat. Létező személyek és emlékek ihlették a karaktereket, de senkit sem emeltem át egy az egyben a valóságból. Inkább azt mondanám: azokból az emberekből gyúrtam össze a hőseimet, akikkel életem során találkoztam.

Nagyon tetszik a könyv borítója. A te ötleted volt, vagy közös munka a kiadóval?
Közös munka volt. A kiadó grafikusa találta a képet, s mikor elküldte nekem, azonnal tudtam, hogy ez az.


Sok időbe telt a regény megírása?
Körülbelül egy év alatt készült el, de közben volt egy többhónapos szünet. Mikor befejeztem Gerda részét, félretettem kicsit.

Várhatunk még tőled műveket?
Igen. Nemrégiben kezdtem bele a második regénybe, mely nem lesz kevésbé nehezen emészthető, mint az Amolyan lépcsőházi, szerelmes.

Számomra a könyv egy igazán különleges történet volt. Egyedi. Te kinek ajánlanád legfőképpen?
Erre a kérdésre nehéz válaszolni, hiszen az a legnagyobb vágyam, hogy minél többen olvassák, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez egy olyan történet, melyet cseppet sem könnyű olvasni. Ezért legfőképpen azoknak ajánlom, akik nem egy kimondottan romantikus történetre vágynak, illetve azoknak az olvasóknak, akik szeretnének egy újabb példát látni arra, mennyiféle szerelem van. 

Köszönöm az interjút!

You Might Also Like

0 megjegyzés