„- Mindig vitt téged, akárhova is
ment. Te voltál a mindene. Annyira szeretett téged.”
Ha lenne esélyem találkozni
veled...látnád rajtam az egész eddig életem. A nélküled töltött napokat,
hónapokat, éveket. Hiszen ismersz, mint a saját tenyeredet. Tudnád, hogy mennyire szomorú vagyok, hogy
nem találom magam a világban. Te csak rám néznél és mindent tudnál.
Leülnénk a nappaliba. Te főznél egy
teát. Csak a citromosat szeretem, ahogy te is. Mama ebédet készítene, a
kedvencünket. Mosolyogva figyelné beszélgetésünket. Törölgetne, takarítana,
hisz ismered te is milyen. A mi rendszerető, gondoskodó élettel teli
háziasszonyunk.
Miután kettesben maradnák, megfognád
a kezem és megkérdeznéd:
- Mi bánt angyalkám?
- Mikor lesz már ennek vége? - kérdezném
tőled. Te öreg kezeddel megsimítanád arcomat. Hátratűrnéd rakoncátlan barna
tincseimet.
- Minek?-kérdeznéd.
- Az életnek.
Te
felnevetnél, majd megölelnél. Olyan régóta nem öleltél, hogy egyszerre minden
rosszat elfelejtek karodban. Érezném illatodat és mélyen magamba szippantanám,
nehogy elfelejtsem. Habár az lehetetlen. Minden egyes nap eszembe jutsz. Arra
gondolok, hogy milyen lenne, ha itt lennél. Mennyivel másabb lenne minden. Ha
esténként felnézek az égre és meglátom az Esthajnalcsillagot csakis téged
látlak benne.
-
Kicsikém mi a baj? – kérdezte nagymama egyik éjjel kint a kertbe.
Én
csak néztem a csillagokat.
- Tudod – folytatta - mindig azt
mondta, hogy, ha hiányzik csak nézzek fel az égre, keressem meg a legnagyobb
csillagot és gondoljak rá. Mert ő ott van. Onnan figyel minket.
- Hiányzol! - mondanám könnyeimmel
küszködve. Erősen ölelnélek.
- Te is angyalkám, te is - mondanád.
- Nagyon hiányzol!
Sötét barna szemeddel tekintenél
vissza rám, mely kicsit üveges.
- A fájdalom...ami emészt megőrjít.
A bánat, a szomorúság megöl. Nem akarok…
- De muszáj! - vágnál a mondatomba,
és kezembe egy zsebkendőt nyomnál.- Muszáj angyalkám, mert ilyen az élet.
Muszáj lesz minden akadályt teljesítened. Akik bántanak...ők csak azért
bántanak, mert belül gyengék. Muszáj lesz talpra állnod és mindent
teljesítened! Csak azt ne felejtsd el, hogy igazán ki vagy! Maradj önmagad!
Gondolj pozitív dolgokra! Az álmaidra! Teljesítsd őket. Éld úgy az életed, ahogyan te akarod.
Újra megölelnél, és hagynád, hogy
válladon kisírjam magam… végre annyi idő után. A könnyeimmel felszakadna az a
seb, amit idáig úgymond eltakartam.
Fellélegezni ugyan nem tudnék, de ha itt lennél, minden más lenne.
Felvennénk a kabátot és sétálnánk.
Sok mindent mondanék neked. Sőt mindent elmondanék, habár tudom, tudsz mindent.
Bemennénk a templomba. Felmennénk az emeletre, mint régen. Utána, csak mert
útba esik meginnánk valamit. Én almalét, mint mindig. Te pedig a szokásos
fröccsöt fogyasztanád.
Hazafelé mesélnél nekem, és már
érezném, hogy fontos vagyok, hogy szeretsz. Befordulnánk az utcánkba, karod még
mindig átölelne, és mesélnél! Mesélnél mindent. Minden jót!
Csak ketten lennék...és ez annyira
jó lenne. Ha lenne esélyem találkozni veled.
0 megjegyzés