Az Ártatlan -> Blogger hét – kövesd velünk Flóra kalandjait!



Sziasztok! 

Nagy öröm, hogy én nyithatom meg Blogger hetünket, melyben a tehetséges írónő első könyvéről olvashattok érdekességeket! :) 

2017 nyarán megjelent R. Kelényi Angelika Terázanyu-díjas magyar sikerszerző Ártatlan trilógiájának első része A grófnő árnyékában.
A könyv az 1600-as években játszódik és a Báthory Erzsébet-féle legendát dolgozza fel. 

Ti tudtátok, hogy a grófnő máig az emberiség legvéresebb gyilkosaként szerepel a Guinness Rekordok Könyvében? 

Pedig nem létezik olyan történelmi dokumentum, mely igazolná, hogy a szolgálatában álló cselédlányokat és asszonyokat megkínozta és megalázta volna, vagy kiontott vérükben fürödve, fogaival tépte volna szét az áldozatainak eleven húsát.
Erzsébet előbb férje családi várába, Sárvárra került, majd hamarosan Csejtére költöztek, ahol a a könyv cselekménye folyik. Ura gyakran és sokáig volt távol, a magányos és zárkózott asszony feltűnően kevés emberrel tartott kapcsolatot, ezért lehetett később a legendák titokzatos hőse. Házasságukból öt gyermek született.


Báthory Erzsébetről már férje életében is furcsa mendemondák terjengtek, ezek szerint okkult (titkos, rejtett)  tudományokkal foglalkozott, szolgálókat kínzott. Férje halála után állítólag az öregedéstől félve még durvább praktikákhoz folyamodott. A legenda szerint amikor megütött egy haját fésülés közben megrántó lányt, annak vére a kezére fröccsent, és úgy érezte, bőre szebb lett, s azt hitte, megtalálta az örök fiatalság titkát. A lányt megölte, megfürdött vérében, s ekként azt is igazolva látta, hogy e célra a szüzek vére a legalkalmasabb. Ettől kezdve nem volt megállás: birtokán összefogatta a szüzeket, akiket különféle kegyetlen kínzásoknak vetett alá, megkorbácsolt, megcsonkított, majd lábuknál fogva felakasztott és vérüket vette. Sőt ivott is a vérből, kezdetben arany serlegből, később már egyenesen testükből. Amikor a környékbeli lányok elfogytak, akadémiát létesített a kastélyban női szeretőjével, az ide küldött lányokkal hasonlóképpen végzett. Állítólag elfogásáig hatszáznál is több áldozat vére száradt a lelkén.


Szerintetek mi az igazság? 

Lehet csak a grófnő nevét szerették volna bemocskolni? Vagy lehet olyan borult az elme, hogy ilyen dolgokra volt képes?


„Azt mondják, a dühöt, bánatot hagyni kell kiáradni, különben elégeti a szívet, a lelket, észrevétlen pusztítja el az embert.”

„-Megszánt? - Megvonta a vállát. 
– Lehet – mondta, tekintetében azonban nem láttam szánalmat. – Vagy talán keresem az egyetlen tiszta lényt ebben a sötét történetben, hogy ne veszítsem el a józan eszemet."

„Azt hiszik, egy nő nem képes megvédeni magát, azt hiszik, könnyű elorozni tőle a vagyonát, mert nincs férfi mellette, aki fegyverbe szólítsa a familiárisait. Ha az uram még élne, kinek jutna eszébe, hogy elrabolja a földjeinket? Senkinek.”

"– Hagyjon itt kegyelmed, majd elboldogulok. Nem kell magával cipelnie. 
Felvonta a szemöldökét, és elvigyorodott. 
– Már megszoktam, hogy folyton gondoskodnom kell kegyedről. Hiányozna, ha nem lenne - Hangjában iróniát kerestem, de nem találtam."

„Nehezen titkoltam az érzéseimet, hisz sosem volt rá szükségem. Világéletemben őszintén kimutattam a nemtetszésemet, vagy akár az örömömet. Ha valakit nem szívleltem, egyszerűen elkerültem.”

"Arra gondoltam, inkább soha nem megyek férjhez, inkább kolostorba vonulok, de szerelem nélkül nem kötöm magam senkihez. Az még a pokolnál is rosszabb lehet, hiába mondják, hogy a házasságban majd megszereti a lány az urát. Dehogy szereti! Legfeljebb megszokja, beletörődik a sorsába."

"– Hölgyem -bólintott. – Látom kegyednek legfőbb szórakozása a hallgatózás."

Fabricius Flóra                           Báthory Erzsébet                        Lorenzo Mariani

R. Kelényi Angelika valami eszméletlen módon vezeti be az olvasókat ebbe a világba. Lenyűgöző stílusával fonja körbe a történetet, amibe, ha egyszer belekóstolsz nem fogsz tudni betelni vele. 
Kaland, izgalom, titkok és egy kis ártatlanság ;) Krimi, szenvedés és megdöbbentő fordulatok! Tökéletes történetvezetés egy cseppnyi romantikával <3

Tudni akarsz többet? - CSATLAKOZZ A FACEBOOK OLDALÁHOZ
Kulisszatitkokra vágysz? - LÉGY A FACEBOOK CSOPORT TAGJA
Akarod a könyvet? - RENDELD MEG ITT 

Vagy, ami a legjobb! Találkozz az írónővel! -> KÖNYVPREMIER



Kíváncsi vagy további extrákra, különlegességekre? Tarts velünk! 




You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Aaa nagyon izgi érdekességeket osztottál meg! Nem is tudtam ezeket a tényeket!:o

    Millió puszi:
    Barby

    VálaszTörlés
  2. Jajj. Köszönöm drága ❤
    Ölelés ❤❤❤

    VálaszTörlés