Milyen messzire mennél az igaz szerelemért?
Ez a gondolat foglalkoztatta sok nőtársával együtt Anne L. Greent is, A remény hajnala című sikerkönyv szerzőjét, mikor belekezdett második regényének megírásába.
Az egykori műkorcsolya bajnok, Chris Stuart drogcsempészek fogságába esik, miután bátyja magára haragítja egy bűnszervezet vezetőjét. A szókimondó, csinos nő élete veszélybe kerül, de az igazi kockázatot az a kínzó szenvedély és őrült vágy jelenti számára, melyet akkor tapasztal, mikor jóképű fogva tartójának tengerkék szemébe néz. Ekkor döbben rá, hogy az addigi élete milyen szürke és üres volt. Christine teljesen összezavarodik, mert ott talál önmagára, ahol a legkevésbé számít rá.
Egyetlen dolog válik számára egyre világosabbá: senki nem az, akinek mutatja magát. Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? Mindkettőjük számára kezdetét veszi az érzelmi hullámvasút, amelyet a másik közelsége vált ki belőlük. Folyamatosak lesznek a belső vívódások, megszűnnek a józan, ésszerű döntések és már csak a féktelen szenvedély marad.
De vajon a férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre?
Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 500 oldal
Köszönöm a bizalmat a drága Írónőnek! Levett a lábamról! :)
Anne L. Green 2015-ben kiadott Sötétség fogságában című műve lehetőséget kapott, hogy új borítóval, bővített részekkel 2018-ban napvilágot lásson.
Ha azt hiszed, hogy egy könyv nem tud újat mutatni, akkor nagyon tévedsz!
Kezdjük a külsőségekkel. Imádom a borítót, nagyon tetszik a sárga szín és a két modell is a könyvhöz illő. Ha már Paul Walker nem lehet rajta, akkor meg kell barátkozni ezzel. ( Csak vicceltem, tényleg nagyon tetszik :) )
Olvastad már az első kiadást? Igen? Akkor hozzád szólok először :)
Ne félj kezedbe venni, mert ugyanolyan szinten el fog varázsolni, mint első olvasásra! Sőt, imádni fogod!
Nem olvastad még, és új számodra? Még inkább azt mondom, ne habozz! Itt a lehetőséged, hogy egy hihetetlen jó könyvben legyen részed! :)
Az írónő nagyon sokat fejlődött az évek során, és ezt egy átírt, bővített műben lehet észrevenni a leginkább. Sokkal részletesebb, sokkal kidolgozottabb, és megtalálni benne az igazi ALG stílust.
Bővült a karakterek világa, jobban beleláthatunk a lelki világukba, ezzel talán még inkább megérthetjük őket. Imádtam mind Chris, mint Andrew belső monológjait. Egyszerre éreztem saját magaménak örömüket, bánatukat, félelmüket, gyötrődéseiket.
A szomorú, izgalmas jeleneteket szintben tartotta a néha felbukkanó humor, vagy némely esetben egy kis színjáték. Az írónő olyan meglepő fordulatokat tett, hogy még én magam is meglepődtem tettein.
Mi volt a célja ezzel? – kérdeztem magamtól. Hitelesen ábrázolta a lehetetlent, ezzel kelepcébe csalva engem. Tetszett. Belementem a játékába. :D
Mikor lehetnek boldogok?
Az idő. Megfoghatatlan, kegyetlen, kevés…múló. Amerika egyik legnagyobb drogkartellének utód kell, aki tovább viszi munkásságát. Azonnal. Anne L. Green nem csak a romantikus részét mutatja meg ennek a világnak, hanem a kegyetlen valóságot is. Brutális volt azokat a jeleneteket olvasni, ahol érződik milyen nagy hatalom van az ilyen „fontos” emberek kezébe. Borzongtam és szörnyülködtem. Nagyon hiteles volt.
Ha egyszer belekerülsz a maffiák világába sosem lehet nyugtod. Bármennyire is próbálsz menekülni, személyiséget váltani, elköltözni több ezer mérfölddel arrébb. A maffia világában nincsenek határok. Nincs kegyelem, nincs egyezség. A boldog vég túl gyorsan kopogtatott a Dark családhoz. Ramírez, a kartell feje tudta, hogy mivel tudja magához láncolni Andrewt és nem is félt kihasználni ezt a lehetőséget. Ez volt az utolsó esélye, hogy a több éves munkája ne vesszen kárba.
Mennyire tart ki a szerelem? Mekkora a határ a szeretet és a gyűlölet között?
Vajon mindenki megérdemel egy második lehetőséget?
A legfontosabb pedig: a megbocsátás utat nyer magának?
Kegyetlen, szenvedélyes, eszméletlen!
Ez a regény annyi mindent megmutat a való életből, hogy azt leírni nem lehet. Át kell élni. Szól a családról, az összetartásról, az esélyekről, a barátokról. Rámutat, hogy a pénz boldogság nélkül mit sem ér, és, hogy a magány egyenlő a mindent elsöprő sötétséggel.
Szerethető karakterek, izgalmas cselekmény, fordulatok. Ezt nyújtja Anne L. Green világa. Egy történet, ami lebilincsel az utolsó oldalig!
Kedvenc karakter: Anthony
Kedvenc részlet:
"– Neked teljesen elment az eszed? – korholt, mikor meglátta Chris felvillanyozódott arcát a macskával a kezében. Nem feleltem, nem volt kötelességem. Elsétáltam mellette és csak Christ néztem, ahogy eltűnik a fedélzeten. – Végzetes hibát követsz el, Drew! – loholt a nyomomban.
– Talán allergiás vagy a macskákra? – pördültem felé. Megszeppenve pislogott.
– Nem. Ki a fenét érdekel az a nyüves macska? Erre a nőre vagyok allergiás – felelte köntörfalazás nélkül. – Viszketek tőle. Veszélyes. Tudom, hogy tetszik neked, de felejtsd el! "
0 megjegyzés