Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 424 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Néha elgondolkodom, hogy miért is olvasok. Szoktam furcsa dolgokat elemezgetni munka közben, mikor elkalandoznak a gondolataim. Hiszen annyi jó film van, újságok olcsóbban..mégis...hogy történt, hogy pont a könyveknél kötöttem ki? Miért szeretem őket?
Aztán, amikor elolvasok egy jó könyvet megkapom a választ. Mert utazó vagyok. Egy nő, aki kalandra vágyik, aki tanulni akar, aki a világmindenség összes helyére el akar jutni. Időutazó akarok lenni, maffiózó és esküvőtervező, anya, karrierista, vállalati vezető, nyomozó. Mind...mind lehetek. Bármivé válhatok, ha könyvet fogok a kezemben.
De aztán jön a másik oldal, amikor a könyv tükröt tart elém. Az igazság tükrét...a valóságét.
A Velünk véget ér egy ilyen regény volt számomra. Más, mint a többi. Sokkal több. Jóval közelebb éreztem magamhoz, mint CoHo eddigi könyveit.
A családon belüli erőszak napi téma a 21.században. Viszont úgy érzem, hogy mégsem kap nagy figyelmet. Az emberek bújkálnak, rettegnek, félnek beszélni róla, sőt több 10 évig elviselik, hogy lelkileg-testileg bántalmazzák őket. Ez borzasztó, de én teljesen megértem őket. A világ van rájuk hatással, és azt vetíti eléjük, hogy ez egy olyan dolog, amit a szőnyeg alá lehet söpörni néha.
Mi történik akkor ha felnövünk valamiben, aztán hirtelen azt vesszük észre, hogy ugyanabba a csapdába kerültünk, mint anyánk akkor?
Van-e különbség erőszak és erőszak között?
Meg tudunk-e bocsátani?
Akarunk-e így élni?
A sok-sok kérdésemre a mű olvasása során válaszokat kaptam. Nem hazudok, komolyan pofonkért ért a könyv témája. Úgy érzem ez egy olyan regény, amit teljesen máshogy olvasol, ha volt már részed ebben, és ha nem.
A mélyenszántó gondolatok a lelkemig hatoltak. Lily érzéseit a sajátoménak éreztem.
Ez a könyv arcul csap, összetör, megfélemlít. Felnyitja a szemed, de amellett, hogy rettegsz az egésztől, beszippant és nem enged.
Még most is nehezen tudok róla írni. Emlékszem féltem tovább haladni vele, ahogy barátnőm, Vivi is.
Mi lesz, ha megtörténik a legrosszabb?
Vajon Colleen mit tartogat a végére?
Mi van, ha csalódni fogok?
Rettegtem. Annyira jó volna, ha minden kérdésünkre elég lenne csak az eldöntendő válaszokkal reagálni. De az ember érez, és nem tud csak úgy fittyet hányni az életre. Nem tud csak úgy eldobni több évet, sok jó emléket.
Viszont...hol a határ?
Akarsz velem élni?
Nem.
Szeretsz engem?
Igen.
Elválunk?
Igen.
Megvesszük?
Nem.
Ez nem ilyen könnyű. Nem könnyű véget vetni valaminek, bátorságot venni. Nem könnyű kimondani a szavakat, amik belülről összetörnek. Dönteni kell, mérlegelni és eszméletlen erősnek lenni.
Ami pedig a legmegdöbbentőbb számomra, hogy utálni akartam Ryle-t. Gyűlölni...de nem tudtam! Egyszerűen megszakadt érte a szívem.
A történet vége pedig maga a tökéletes. Zokogtam, sírtam, fájt, de úgy érzem, hogy ennél jobban könyvet befejezni nem lehetett volna.
"– Anyu? – Kibontakozom az öleléséből, hogy a szemébe nézhessek. – Ha nagy leszek, olyan akarok lenni, mint te."
Ez a regény szívszaggató, gyönyörű, de emellett borzasztóan fájdalmas.
Főleg akkor, amikor meglátod a saját történeted benne.
Ez a könyv más.
Maga a kendőzetlen igazság. ❤
Kedvenc idézetek:
"Azt mondtad, olyan vagy, mint a kábítószer. Csak azt nem tetted hozzá, hogy a legaddiktívabb fajtából."
"Nekem rögeszmém, hogy valahol vár rám a tökéletes férfi. Hajlamos vagyok rá, hogy gyorsan kiábránduljak, mert soha senki nem felel meg az elvárásaimnak. Olyan érzésem van, mintha folyamatosan a Szent Grált keresném."
"Mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái határozzák meg, hanem az, hogy tanul-e ezekből a hibákból, vagy csak kifogásokat keres rájuk."
"A legtöbb növénynek gondoskodásra van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon. De van köztük olyan, amelyik elég erős hozzá, hogy egyedül is nagyra nőjön, mindenféle segítség nélkül."
"Az a fontos, hogy mindig ilyen merész maradj, Lily."
"Mindannyian egyszerűen emberek vagyunk, akik néha rossz dolgokat tesznek. Mindenkiben van egy kevés jó is meg rossz is."
"– Nem kell tovább úsznod, Lily – súgja. – Végre partot értünk."
Értékelés:
0 megjegyzés