Jodi Ellen Malpas : A védelmező

Az ​​emberek azt hiszik, mindent tudnak Camille Loganről: apuci kicsi lánya, gyönyörű, elkényeztetett fiatal nő, akinek az életstílusát az apja finanszírozza. De Camille-nak feltett szándéka, hogy nem hagyja magát irányítani. Keményen megharcolt a függetlenségéért és a boldogságért, de hirtelen azon kapja magát, hogy az élete veszélybe került az apja egyik könyörtelen üzleti lépése miatt. Haragszik ugyan, de félti az életét, elfogadja tehát a döntést, amelyet az apja hoz, hogy megvédelmezze. Arra azonban nem készült fel, hogy az SAS egykori mesterlövésze belép az életébe.  Jake Sharp a személyes poklának foglya. Egyetlen egyszer nem koncentrál eléggé, és a következmények beláthatatlanok voltak – emberileg és szakmailag is tönkretették. Elvállalja a testőr szerepét Camille Logan mellett, bár nem ilyen fajta munkára lenne szüksége, hogy elterelje a figyelmét a démonjairól. A nők és Jake nem jönnek ki jól egymással, de még mindig az örökösnő védelme a kisebbik a két rossz közül. Ám Jake gyorsan rádöbben, hogy Camille nem az a nő, akinek hitte. Hanem melegszívű, együtt érző lány, akinek a jelenléte megnyugtatja őt, így a megvédelmezése hamarosan többet jelent Jake számára egy jól fizető állásnál, bármennyire harcol is ez ellen. Jake-nek feloldozásra van szüksége. Egy idő után már Camille-ra is. De tudja, hogy nem kaphatja meg mindkettőt.


Imádom ezt a borítót, külön köszönet a Művelt Nép kiadónak, hogy meghagyta az eredeti sémát. Figyelemfelkeltő, elegáns, csodálatos, mint maga a könyv :)



Kiadó : Művelt Nép Könyvkiadó Kft.

Oldalszám : 462 oldal.

Műfaj : romantikus, erotikus regény


Jodi Ellen Malpas, egy istennő vagy, hogy megírtad ezt a jó könyvet!


Hogyan került a kezembe? 


Hallottam már az írónő előző könyveiről, tervben is volt az olvasása, de mostanában nem sok olvasnivaló került a kezembe időhiány miatt. Kivéve persze a tankönyvek.


Ha egy könyvmoly beteg, és ágynyugalomra ítélik, naná, hogy olvasni is fog. Így történt, hogy végre el tudtam olvasni.

Ez a könyv kívül-belül csodálatos. A szereplők jól felépítettek, határozottak. Végre egy olyan női szereplő, aki kiáll magáért, független akar maradni! Camille nagyon pozitív személyiség volt már az elején is és egyre jobban megkedveltem.


Jake Sharp! A testőr, a védelmező, az árnyék, a férfi! Imádtam. Annyira szerethető volt. Alig vártam, hogy kiderüljön, mi történt a múltjában. Vajon miért ilyen, mi az, ami megváltoztatta.

Az események gördülékenyen történtek, megfogtak, mint olvasót és alig győztem letenni. Tetszett ez a kissé krimis, nyomozós dolog. Mindig is rabja voltam az ilyeneknek.
Ami még nagyon pozitív élmény, hogy szerintem minden jelenet pont jó volt. Ezalatt azt értem, hogy nem volt se túl sok erotikus jelenet, se túl sok nyáladzós, romantikus, se túl sok bűnügyös rész. Minden tökéletesen illet, minden úgy volt jó, ahogy az írónő leírta.

A történteket mindkét főszereplő szeméből ismerhetjük, így tudhatjuk mindegyik belső világát és tetteiknek "miértjét".

Mindezekután még megsiratni is megtudott a könyv, hiszen ott volt Charlotte. Egy ártatlan kislány. Nem akarok semmi spoilert elejteni, de az utolsó jelenet vitte a prímet.

Mondhatnám, hogy ez egy klisés történet, de nekem nem volt az. Tele volt meglepetésekkel, akcióval, izgalommal. Szólt a fájdalomról, a család fontosságáról, az összetartozásról és az igaz szerelemről.
Egyrészes, de olyan kár, hogy vége. Nagyon rég volt már ilyen jó könyves élményben részem. Nem utoljára olvastam el az biztos. :)

+1 jó tanács : tapasztalatból mondom, csak akkor állj neki, ha 2-3 óra szabadidőd van, mert nem fogod tudni lerakni. Elsodor a könyv ereje és lehet- ha éppen hazafelé utazol a buszon- , hogy ott találod magad majdnem, ahol még nem jártál. ;)

Kedvenc karakter: Camille ( persze Sharp is, de nagyon örülök, hogy nem egy elkényesztetett kis gazdag lány a főszereplő)

Kedvenc idézet:


"Ez a hely az én biztonságos menedékem. Most már a tiéd is. Mindenem a tiéd."

Értékelés: 




You Might Also Like

0 megjegyzés