A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét.
Vannak dolgok, amiket meg kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba…
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa?
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…
Kiadó : Könyvmolyképző
Oldalszám : 496 oldal.
Műfaj : romantikus
Hogyan került a kezembe?
Az első Rubin pöttyös könyv, amit olvastam. Nagyon kíváncsivá tett az írónő, hiszen a híres nevezetes Luxen sorozata -főszerepben Daemon Black-el - mindenidők legjobb könyve lett. :) Így hát, amint megjelent muszáj voltam elolvasni, hiszen....lehet, hogy nem zöldszemű, szexi ufósrácot kapok, de valami hozzá foghatót. ( reménykedtem :D )
Elsőre, tiszta sablonos történetnek tűnt. A gazdag szülőkkel megáldott lány, aki messzire utazik, el mindenkitől, egy kisvárosi egyetemre. Ott a jóképű, szexi fiú, akibe persze beleszeret. És happyyyyyyyy end :D
Hát igen. Ez történt, de mégsem. Egy csodás történetnek lehetünk részesei. Egy romantikus, néha túlságosan édes jelenetekkel teli könyv. Volt, amikor a szívem szakadt meg, de volt, amikor a könnyeim folytak a nevetéstől.
"– Nem is tudom, melyikük a jobb pasi.
Számomra egyértelműen Cam volt az.
– Én sem.
– Én mind a kettőt szobára vinném! – jegyezte meg Jacob.
– Egyszerre? – Brit hangjából kíváncsiság csendült ki.
Jacob elvigyorodott.
– Még szép!
– Egy cames-jase-es szendvics! – Brit megremegett a gondolattól.
– Bárcsak ez is ott lenne a menzai menüben!"
A család fogalma is sok szerepet kap a műben. Főleg így, hogy másodjára olvastam több dologra lettem figyelmes. Avery családja...nem tudom milyen szavak illenek a szüleire. Pont ellentéte Cameron családjának. Nagyon élveztem a kis otthonos, családi körben játszódó jeleneteket. Imádtam Daniet, és Mr. Hamilton is nagyon aranyos apuka volt. Teresát is megismerhettük végre, a féltett kishúgocskát. :)
A barátok :) Jacob, Brit, Ollie, Jase . Imádtam őket. Viccesek, aranyosak, cukik :D
"– Leszbi vagy? – kérdezte Jacob.
– Mi?
– Hidd el, én lennék a legutolsó ember a földön, aki elítélne a nemi beállítottságod miatt. De most komolyan.(..) – Szóval meleg vagy?
– Nem – feleltem. – Nem vagyok meleg.
– Én sem, de veled azért szívesen összejönnék – mosolygott Brit.
– Kösz! – kuncogtam. – Veled én is."
Avery : Sok mindenen ment keresztül. Néha kicsit idegesített, hogy miért nem tudja már elmondani Camnek a titkát, de alapjában véve szerettem.
Cameron : Álompasi....aranyos, vicces, eszméletlenül néz ki és még a konyhában is otthon érzi magát. Kinek nem kellene? :D
Kedvenc karakter(ek) : Cam, Mrs. Hamilton
Kedvenc részlet :
"– Ő pedig biztosan Avery!
– Jaj, nem, anya! – mondta Cam. – Ő itt Candy!
Az anyja szemei elkerekedtek, és az arca halványan elvörösödött.
– Jaj, hát…
– Avery vagyok – mondtam, és dühös pillantást vetettem Camre. – Jól emlékszik."
Értékelés:
0 megjegyzés